Ma egy kicsit meg kellett büntetnem a fiamat.

Sarokba állítottam, hogy legyen ideje elgondolkodni.

De még el sem telt sok idő,

máris odajött hozzá valaki, és leült mellé.

A legközelebbi barátja.

A védelmezője.

A kutyája.

A kutya csendben odasétált,

leült mellé,

és a fejét a vállára hajtotta,

mintha azt mondaná:

„Ne legyél szomorú, itt vagyok veled.”

Nem volt semmi szemrehányás,

nem hangzott el egyetlen kérdés sem —

csak csend, melegség és hűség.

Abban a pillanatban megértettem,

hogy a kutya nem csupán egy háziállat.

Ő a család része,

a lélek társa,

a gyerek legérzékenyebb barátja.

Az ő világában

nem számít, mit tettél,

nem számít, hogy büntetnek-e vagy sem.

Csak egy dolog fontos:

„Szeretlek, és mindig melletted leszek.”