45 éves vagyok, és ma hajnali 3-kor végre apává váltam.

Nincsenek szüleink, akikkel megoszthatnánk ezt az örömöt, nincsenek ismerős karok, amelyek átölelnének minket, és nincsenek hangok, amelyek gyengéden azt mondanák:

„Gratulálok!” De ez a csend nem tudta elvenni ennek a pillanatnak a nagyságát.

Mélyen belül tudjuk, hogy ez a kis lény áldás, csoda, ígéret arra, hogy az élet folytatódik, még akkor is, ha gyökér nélkül nőttünk fel.

Minden üzenet, minden gondolat, minden jókívánság, amit ismeretlenek vagy alkalmi barátok ma küldenek nekünk, számunkra kincs értékű.

Nektek, akik olvassátok ezeket a sorokat: ha egy pillanatra megálltatok, hogy boldogságot kívánjatok nekünk, imádkozunk, hogy a tiétek megsokszorozódjon.

Szülőnek lenni azt is jelenti, hogy gyógyítjuk a bennünk élő gyermeket.

Azt jelenti, hogy átadjuk azt a szeretetet, amit nem mindig kaptunk meg.

Új történetet írunk, több fényt, több reményt és főként… több gyengédséget adva.

Ma apává váltam. És bár senki sem várt minket a kórház kijáratánál, soha nem éreztem magam gazdagabbnak.

Köszönöm az életet. Köszönöm azoknak, akik a szívükben hordoznak minket, még ha távol is.